Mit kell megtanítani a vécézésről minden kislánynak? – Egyszerű, de fontos szabály

A húgyúti fertőzések elkerülése miatt nagyon fontos.

A pelenkás korszak vége felé sok szülő várja már, hogy a gyerek önállóbbá váljon a fürdőszobai ügyeket illetően. Legkésőbb hároméves korra, az ovis kor kezdetére a kicsinek szobatisztává kell válnia, ám hosszú út vezet még odáig, míg teljesen önállóvá válik a WC-használat terén.

Fotó: Denise Balyoz Photography / Getty Images Hungary

A kezük sokáig még nem is elég hosszú ahhoz, hogy elég ügyesen tudják használni a WC-papírt, és persze a finommotorika terén is fejlődniük kell. Ettől függetlenül néhány dolgot fontos már a kezdeteknél megtanítani.

Amit minden kislánynak tudni kell a WC-használatról!

Míg a fiúk esetében az okozhat külön odafigyelést, hogy ha állva pisilnek, valóban beletaláljanak a WC-be, addig a lányoknál az anatómiai viszonyok miatt a törlés irányára kell külön figyelmet fordítani. A hüvelybemenet és húgycsőnyílás a lányok esetében közel helyezkedik el a végbélnyíláshoz. Emiatt már az első próbálkozásoktól kezdve fontos, hogy tudatosítsuk a kislányokban, hogy pisilés-kakilás után nem mindegy a törlés iránya: minden esetben elölről hátrafelé irányuló mozdulattal történjen!

  1. coli baktériumok a bélrendszerben 

Az emberi emésztőrendszerben normál körülmények között is élnek Escherichia coli baktériumok. Ezek már a születést követő napokban megtelepszenek a baba tápcsatornájában, a vastagbél felületéhez tapadnak, az emberi szervezet normál bélflórájának részeként tekintünk rájuk. Amíg azonban a bélrendszerben jelenlétük normálisnak tekinthető, addig a húgycsőbe, majd a húgyhólyagba kerülve fertőzést, hólyaghurutot okozhatnak. Az alsó húgyutak fertőzésére alhasi fájdalom, gyakori, fájdalmas, égő vizeletürítés, esetleg zavaros, szúrós szagú vizelet hívja a fel a figyelmet. Előfordulhat, hogy a korábban már szobatiszta gyerek újból bepisil.

Súlyosabb esetben az is megtörténhet, hogy a húgyhólyagból feljebb kúszik a fertőzés, és vesemedence-gyulladást okoz. Ilyenkor már láz, rossz közérzet, étvágytalanság, véres vizelet utalhat a felső húgyutak gyulladására. Ebben az esetben sajnos már nem elegendő a szájon át szedett antibiotikum, hanem kórházi kezelés szükséges.

Milyen hosszan is kell kezet mosni?

Amellett, hogy meg kell tanítani a törlés helyes irányát, hogy a kórokozók ne kerülhessenek a bélrendszerből a húgyutakba, természetesen a helyes kézmosást is el kell sajátítaniuk a kicsiknek. A Covid idején sokat hallhattunk a kézmosás szerepéről, melyet érdemes továbbra is észben tartani. Lényeges, hogy a szappanozás után a habot ne öblítse le túl hamar a gyerek. Fontos, hogy legalább 20 másodpercig tartson a kézmosás, és ne csak a tenyérre korlátozódjon, hanem az ujjakra is – egészen a körmökig -, valamint a csukló és a kézhát se maradjon ki.

 

Femina.hu – Horváth Eszter

 (Képek: Getty Images Hungary)